Az idei évad legrangosabb junior versenye az országos bajnokság volt, amelyet szombaton az Omszki-tó partján található budakalászi squash clubban tartottak meg. A fiatalok mezőnyében magas indulólétszámnak tekinthető 58 fő jelentkezett a versenyre, amelyen - az elmúlt évekhez hasonlóan - még mindig kevés új versenyzőt láthattunk. A helyzettek is a "régi" arcokból tevődtek össze, a jövőre nézve ez a tendencia nem tartható és mindenképpen a szövetség részéről megoldást sürget.
A szegedi sikerről, sikerekről is beszámolhatunk. A Platán SE játékosa Kiss Dániel igen erős mezőnyben a harmadik helyen végezett az U17-esek korcsoportjában. Dániel az elődöntőben a szintén szegedi Rácz Péterrel találkozott, 0/3-ra Peti volt jobb és ezzel ő lett a finalista. A bronzcsatában Kiss azzal a Murányi Csőrsz Atúrral meccselt, akivel a junior EB-re utazó csapat-tartalék helyéért küzdött. A nagyon színvonalas, izgalmas és fordulatos mérkőzésen a jobban összpontosító, taktikusan játszó Kiss Dani 3/1 arányban verte ellenfelét, ezzel az év legrangosabb eseményén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A döntőben igen nagy meglepetésre Rácz 3/2-re verte az esélyesebb csapattársát Sebők Benedeket. Az U19-eseknél, a döntőben Gubi Ramón 3/0-ra győzött ifj. Szabó Gábor ellen. A harmadik helyért a platános Kispéter Viktor szó szerint megküzdött Juhász Áron ellen. A szegedi fiú nem bírt gyöngyösi ellenfelével, 3/0-ra Juhász nyert, így ővé lett a bronz-érem. Az U15-ben az EB második csapat tagjai végeztek a dobogón, Püski a döntőben 3/0-ra verte Papp Nándit, a harmadik helyért Szűcs Ákos pedig Szederkényit 3/0-ra. Az U13-as kategóriában két Vas fiú csatázott, Márk 3/0-ra nyert Bence ellen, a harmadik helyért meglepetésre Konecsni Kristóf nyert 3/0-ra Altvater Áron ellen. Az U11-ben körmérkőzéses rendszerben zajlott a verseny, a kicsiknél még megengedett lány indulóval. Az első helyen Pócsai Ákos, második Szabó Kende és a harmadik Róth Eszter lett. A lányoknál az U19-ben Csókási Eszter győzött, második Lukics Lola és harmadik helyen Magony Melinda végzett. Az U15-17-es mezőnyben nagyon izgalmas döntőt láthattunk, Csókási Gabriella 3/2-re verte meg az EB 2. helyezett Kis-Máté Csengét. Harmadik Nagy Bogi lett. Az 13-as korcsoportban első Szerencsés Debóra, második Sárkány Sára Kata, harmadik Szentgyörgyi Flóra.
